Árak
Ahány esküvő, annyi igény és annyi féle körülmény. Ennek fényében minden esetben egyedi árazást alkalmazok azért, hogy tényleg csak azért fizessetek, amit igénybe is vesztek.
Hogyan történik a foglalás?
A „Kapcsolat” menüpont alatt elküldött jelentkezésetek által felmérem az igényeket és egy részletes árajánlatot küldök, mely végösszeget jelent (nincsenek további rejtett költségek).
Amennyiben az árajánlat megfelel, úgy megkapjátok tőlem e-mailben a szerződés mintát, melyet tanulmányozva szívesen megválaszolok minden kérdést. A szerződés tartalmaz megjegyzés rovatot, ahol minden speciális esetre vonatkozó kiegészítést eszközölni tudunk.
Ezt egy személyes találkozó vagy videochat beszélgetés követi, ahol lehetőség nyílik egymás megismerésére és ha megvan a közös nevező, akkor aláírjuk a szerződést. Ebből egy példány Nálatok marad, egy pedig nálam.
Mennyibe kerülnek a fotózások?
Az árak az egy-egy szertartásra vonatkozó fotózás esetén 40-70 ezer forint között alakulnak, míg teljes esküvő esetén 220-360 ezer forintos ársáv alakul.
Külföldi esküvők megörökítését csak a pár által megtérített szállásköltség esetén tudom vállalni.
Családi – és portréfotózások árfekvése 60-70 ezer forint közé esik.
Az alábbi paraméterekkel lehet kalkulálni teljes esküvő fotózása esetén. Az árak az egyéni preferenciák és igényekhez igazodóan változnak.
Csomagok
‘Rigó’
Rendelkezésre állási idő: 8 óra
Készüldődés | Pre-wedding photo shoot
Szertartás | Ceremony
Csoportképek | Group photos
Kreatív fotózás | Creative photography
Lakodalom | Wedding Party photography
~500db kép | 500pc Pictures
220.000
‘Vörösbegy’
Rendelkezésre állási idő az esküvő napján: 13 óra
Készüldődés | Pre-wedding photo shoot
Szertartás | Ceremony
Csoportképek | Group photos
Kreatív fotózás az esküvő napján | Creative session on the wedding day
Lakodalom | Wedding Party photography
~700db kép | 700pc Pictures
300.000
‘Sólyom’
Rendelkezésre állási idő az esküvő napján: éjféli tánc végéig korlátlan
Jegyes fotózás | Engagement session
Készüldődés | Pre-wedding photo shoot
Szertartás | Ceremony
Csoportképek | Group photos
Kreatív fotózás, akár külön napon is | Creative photos, any preferable day other than the weeding day
Lakodalom | Wedding Party photography
Slideshow videó (3-5 perc) – az általatok választott zenével
Képek átadása pendriveon, fa díszdobozban
~1000db kép | 1000pc Pictures
360.000